A döntőben Németország-Spanyolország.
A csoportok illetve ágak sorsolása után sokan fogadni mertek volna erre a párosításra, így aki csak a döntőre kapcsolódik be az EB-mániába (van ilyen???), az egy kézlegyintéssel elintézheti az egészet, mondván papírforma eredmény, valószínűleg semmi érdekes nem történt. Pedig de!
A csoport
(kiemelési sorrend: Svájc (házigazda), Csehország, Portugália, Törökország
végső sorrend: Portugália, Törökország, Csehország, Svájc)
A házigazda Svájc és Ausztria elsőként illetve másodikként való kiemelése már a sorsolásnál garantálta, hogy a papíron legmagasabban rangsorolt csapat nagy harcot vív majd a korai búcsú elkerüléséért. Ez máris felfogható kvázi meglepetésként. Pláne, ha megnézzük a csoport végeredményét: utolsó pár előre fuss alapon a 3. és 4. kiemelt ment tovább a csoportból, ami erősen megkérdőjelezi az UEFA kiemelési szisztémáját.
A csoport negatív meglepetését a csehek meglehetősen szürke játéka okozta, a pozitívat (bár a cseh szurkolók szerint pont a negatívat) pedig a török csapat játéka. Utóbbiak simán kikaptak a portugáloktól, majd svájc ellen 1-0-s hátrányból a 93. percben nyertek meccset. A cseheket úgy küldték haza az utolsó csoportmeccsükön, hogy a 63. percben már 2-0-ra égtek, de az EB-n nagy felfedezettnek kikiáltott Arda Turan és Nihat Kahveci góljaival a 87. percre egyenlítettek, majd Nihat a győzelmet is megszerezte a 89. percben. Ezzel tovább is léptek a csoportból a svájc ellen már pihenő (és 2-0-s vereségbe belefutó) portugálok mögött. Ha nem lettek volna a törökök jó hajrái, akkor valószínűleg a svájciak szimpatikus hajtása (pl. Magnin emberfelettit nyújtott, de Hakan Yakin 3 gólja is említésre méltó) érdemelte volna ki a legkellemesebb meglepetés címet, így sajnos erről is lecsúsztak, mint ahogyan a negyeddöntőről is.
B csoport
(kiemelési sorrend: Ausztria (házigazda), Horvátország, Németország, Lengyelország
végső sorrend: Horvátország, Németország, Ausztria, Lengyelország)
A csoport annyiban hozta a papírformát, hogy számítani lehetett a németek és horvátok továbbjutására, ám azt nem sokan gondolták volna, hogy a horvátok még a németeket is megverik, és három győzelemmel lépnek tovább a csoportból. A németek brillíroztak a lengyelek ellen, majd ostoba védelmi hibák miatt kikaptak a horvátok ellen, így utolsó meccsükön úgy léptek pályára az osztrákok ellen, hogy nem szabad kikapniuk, mert kiesnek, miközben a horvátok már lazíthattak az utolsó meccsükön, de félgőzzel is megverték a lengyeleket.
Az EB-mezőny leggyengébb csapataként számontartott osztrákok házigazdaként való kiemelése kb. közröhej tárgya volt, ám végül nem is vallottak szégyent. Hazai pályán mindent beleadtak, hogy lemossák a korábbi évek gyenge szereplésének gyalázatát. Részemről ők voltak a csoport pozitív meglepetése, ugyanis a horvátok egy korai tizenegyesből lőtt góllal verték meg őket, az utolsó meccsen pedig szintén csak egy góllal maradtak alul a németek ellen, s bár a lengyelek ellen 1-1-et értek el egy erősen ajándékszagú büntetővel, ám mindhárom meccsükön végig hajtottak, mentek előre, csak a kapu előtt bénáztak. Az eredmények ismeretében mondhatnánk: szimpatikusan, emelt fővel meneteltek a vágóhídra.
Negatív meglepetés egyértelműen a lengyelek játéka volt. A selejtezőcsoportjukban (melyben ott volt többek között Portugália, Finnország, Szerbia és Belgium) még meggyőző teljesítménnyel utasítottak maguk mögé mindenkit, Smolarek pedig 9 gólt rúgott, amivel harmadik legeredményesebb gólszerző volt a selejtezők során. Erre a három csoportmeccsükön nyomokban sem emlékeztetett a játékuk, így az osztrákok európabajnoki debütálásához képest a lengyelek első kontinensviadala rémálom lett.
C csoport
(kiemelési sorrend: Hollandia, Olaszország, Románia, Franciaország
végső sorrend: Hollandia, Olaszország, Románia, Franciaország)
A "halálcsoportnak" kikiáltott csoport az egyetlen, amelyben a végeredmény megegyezik a kiemelési sorrenddel. Pedig sokan nagyot néztek (néztünk), amikor a VB második franciák alacsonyabb rangsorolást kaptak, mint a románok, aztán jött a magyarázat: az elmúlt 4 éves időszak (EB-től EB-ig) VB selejtezői és EB selejtezői alapján számolták a mindent eldöntő koefficienst, kvázi diszkriminálták azokat a csapatokat, amelyek jól szerepeltek, vagy egyáltalán ott voltak a VB-n.
Az már más kérdés, hogy végül a franciák úgy játszottak, mintha tényleg ők lennének a "kiscsapat" a csoportban. Elképzelés és átütő erő nélkül. Szerencsétlen Ribéry próbált volna akciózni, de egyetlen partnere sem akadt a meglehetősen lélektelenül játszó csapatban. Így a gallok voltak a negatív meglepetés a csoportban, ám az olaszokat is csak ők mentették meg attól, hogy holtversenyben "csoport bénái" legyenek, ugyanis a talján szurkolók sem fogják szívesen nézni az idei EB összefoglalóit. Az olaszokra ugyanúgy áll az elképzelés és átütő erő nélküli játék, de szerencséjükre a franciák még őket is alulmúlták, így továbbléphettek a csoportból (sokak szerint szenvedve, ahogy szoktak).
A csoport kellemes meglepetése a hollandok támadófocija lett. Az olaszokat és a franciákat egyaránt három góllal verték meg, ami ritkán fordul elő ezzel a két gárdával. Sérülésekkel bajlódó játékosaik (Wesley Sneijder, Arjen Robben) tündököltek, még a szezon második felében pályára alig lépő Robin Van Persie és Ruud Van Nistelrooij is parádéztak. Majd "B" csapatuk 2-0-ra legyőzte Romániát is. (Bár ennél a meccsnél több emberben felmerült a gyanú, hogy az olaszoknak kellett a román vereség a továbbjutáshoz, és az olaszok anyagiakkal is próbálták vereségre "motiválni" a román játékosokat, amelynek gyanúját megerősíti Mutu és Chivu gyatra és lélektelen játéka, miközben még ők is továbbléphettek volna a csoportból, ha megverik a hollandokat. Persze ez csak összeesküvés-elmélet, szeretnék hinni a játék tisztaságában, úgyhogy el is vetem az ötletet.)
D csoport
(kiemelési sorrend: Görögország (címvédő), Svédország, Spanyolország, Oroszország
végső sorrend: Spanyolország, Oroszország, Svédország, Görögország)
Három kérdés foglalkoztatta az embereket ezzel a csoporttal kapcsolatban az EB előtt: Mit mutat majd a címvédő görög válogatott? Mire lesz képes a mindig titkos favoritként emlegetett, de végül mindig pár kanyarral a cél előtt elbukó Spanyolország? És mire lesznek képesek az oroszok, akiknél dől a pénz a fociba, és csapataik klubszinten már erőteljesen kopogtatnak az európai elit ajtaján?
A három kérdésre adott válaszok meg is határozzák a pozitív és negatív meglepetések körét. A görögök szállították a negatív meglepetést, ugyanis három vereséggel, egyetlen rúgott góllal pottyantak ki a tornáról. Sokak szerint ez nem is negatívum, hanem teljességgel pozitív, és tulajdonképpen csak a "helyükre kerültek" a futballtérképen, bár - sajnos - a négy évvel ezelőtti európabajnoki serleget senki nem veheti el tőlük.
A csoport egyik pozitív meglepetése a spanyolok érett, taktikus játéka, mellyel tulajdonképpen átgázoltak a csoporton. Oroszokat 4-1-re iskolázták le az első meccsen, majd - bár megizzadva - a svédeken is átléptek 2-1-gyel, végül a görögök szép búcsújába a spanyol "B" csapat rondított bele, mikor Angelosz Hariszteasz fejesgóljára szintén kettőt vágtak Antonisz Nikopolidisz hálójába.
A csoport másik pozitív meglepetése az oroszok teljesítménye volt. Bár a spanyolok ellen meglehetősen simán kikaptak, a görögök ellen már mutatták, hogy többre képesek. Ott már érvényesült gyors, rövidpasszos támadójátékuk, mellyel annyi helyzetet kreáltak Roman Pavjucsenkónak, hogy a csatár alig győzte kihagyni azokat. Egyet csak begyötört a görögöknek, amivel az oroszok elindultak felfelé. A liftező szbornaját a meglehetősen szürke svédek nem tudták megállítani, meglehetősen élvezetes meccsen 2-0-ra győztek az oroszok, immár a selejtezős piroslap miatti kétmeccses eltiltását letöltő Andrej Arsavin vezérletével.
Folyt. köv.
Utolsó kommentek