Ma jó a kedvem. Nem tudom, miért. Bejártam a belvárost széltében-hosszában, miközben a táskámban sörösüvegek csilingeltek, mint egy rossz alkoholistának, aki már reggel viszi vissza az üres üvegeket, majd a kapott pénzt azonnal kipótolja, hogy újra teli üvegekre váltsa, amelyekből újra üres lesz holnapra, és kezdődik minden elölről.

Végülis csak azt nem kaptam a belvárosban, amiért bementem, de kit érdekel mindez, amikor jó a kedvem? Lejátszómból jó zenék szóltak, és olyan apró hangokat is kihallottam a számokból, amelyeket soha korábban. Még ahhoz is lett kedvem, hogy gyalog felmásszak az Erzsébet térről az Avasi kilátóhoz. A mozgás amúgy is rámfér. A kilátóba persze szintén felmentem, mert régen láttam nappal a várost "Isten nézetből". Még mindig olyan a kilátás, mintha az ember a Transport Tycoonnal vagy a Traffic Gianttel játszana (húú, ezek miatt nagyon sokáig nem volt életem), azzal a különbséggel, hogy itt nem lehet felszedni az utakat, és nem lehet házakat sem eldózerolni. Emellett még mindig nagyon tetszik, hogy a panelszürkeséget egyre több helyen pasztellszínek törik meg. Imádom a várost. Főleg, amikor jókedvem van...