Divat szidni az egészségügyet, úgyhogy rúgok bele egyet én is, mert végtelenül gonosz vagyok. Ma allergológiára tettem egy kirándulást, mert sajnos muszáj időnként elmennem kontrollra, gyógyszert íratni, na meg úgyis ingyen van (legalábbis állja a TB), mióta nincs vizitdíj, szóval addig sem unatkozom itthon.

Valamikor július elején kértem időpontot, amit kaptam is. Augusztus 11-re. Ez már bele is volt kalkulálva részemről, tudom, hogy így megy. Azon viszont már meglepődtem, hogy odamentem a kapott időpontra 11:30-ra, és megközelítőleg 12 órakor már be is jutottam a légzésfunkció vizsgálatra, majd 12:45 körül az allergológiára is. Persze nincs dolgom, ráérek, meg nem vagyok haldokló beteg, tehát elmehetnék a dolog mellett szó nélkül is, de azért mégis.

Ráadásul a váróban két szabad hely volt, én pedig - mint később kiderült - rosszul döntöttem azzal, hogy egy idős néni mellé ültem. A néniből olyan ordenáré szag áradt, amihez képest egy férfi öltöző levegője teremfoci után friss, tavaszi virágillat. Csak a légzésfunkció vizsgálat mentett meg, amúgy ciki lett volna egyből felállni leülés után. Addig próbáltam keveset lélegezni, de sajnos nem vagyok egy gyöngyhalász...

Aztán jött egy másik nénike. Természetesen bekopogott a rendelő ajtaján, mert rá nyilvánvalóan nem vonatkozik a kiírás, miszerint kopogni tilos. És mivel nem küldte el az ajtót nyitó asszisztens sem a mennyek kapujához, ahol gyakorlatilag kötelező kopogni, így vidéki grófnőként, égre emelt orral nézett körbe megvetően a várótermi népen. Az már csak hab volt a tortán, hogy a váróban két hülyegyerek kiskamasz ütötte egymást a várakozás unalmának elűzésére szánt újságokkal. Gondolataimban nagyon csúnya halált haltak a váróterem poroltó készüléke által, és tudtam, hogy ezt a velem szemben ülő leányzó is díjazta volna.

Pozitív tény, hogy a légzésfunkcióm javult. Még a végén elmúlik az asztmám, és új ürügyet kell majd kitalálnom, hogy miért nem megyek szórakozóhelyekre, ahol engedett a dohányzás, valamint miért nem futok eleget, ha focizunk. Orvosi javaslat még mindig az  allergének eliminációja a környezetemből. Ez totál egyszerű, hiszen csak minden pollenre, illetve a poratkára vagyok allergiás, tehát ne menjek ki a lakásból, de bent is csak akkor maradjak, ha maradéktalanul pormentes minden. A poratkákra hivatkozással elég jól bliccelhetném a szobám takarítását, de sajnos nem jött be, más nem csinálná meg helyettem.

Hazafelé beugrottam a gyógyszertárba. Ott "csak" 15 percet vártam, mert álltak előttem KETTEN a sorban. Igen, megint egy idős néni. Amikor már mindent kifizetett, mindenről tájékoztatták, és minden létező ingyenes tájékoztatót a kezébe nyomtak, és mondták neki, hogy holnap délután jöjjön vissza az egyik gyógyszeréért, már majdnem elindult kifelé, de még visszafordult, mert hát a holnap délután az egy nagyon tág kategória, muszáj volt szűkítenie.

- Délután? - kérdezte a néni.
- Délután. - válaszolta a gyógyszerész.
- Délután mikor? - kérdezett ismét a néni.
- Mindegy, egészen zárásig, amikor csak ráér. - válaszolt a gyógyszertáros türelmesen.
- Mondjuk 2 és 4 között? - okozott számomra újabb agylobot a néni.
- Mondjuk igen. - válaszolt a gyógyszertáros ismét, mire a néni végre elcsoszogott.

Édesanyám szerint nem tisztelem az időseket. Pedig erről nincs szó, a harmincas nőkkel általában nagyon jól kijövök.