Transformers: A bukottak bosszúja címmel haditechnikai bemutatót tart az amerikai hadsereg gyakorlatilag minden moziban világszerte, és ilyen látványról nem maradhattam le. Na meg képregény geek voltam, és még mindig nem sikerült teljesen elszakadnom a műfajtól. Persze ez engem legkevésbé sem bánt, főleg akkor, amikor napjainkban az akciófilmek jelentős része valamely régebbi képregény adaptációja.

És most szétspoilerezem a filmet, úgyhogy aki boldog tudatlanságban akarja megtekinteni a későbbiekben, az ne olvasson tovább. Még mindig érdekes, hogy a képregényekkel ellentétben itt az emberi tényezőn van a hangsúly, a robotok meg nagyrészt csak ütik egymást, amikor összetalálkoznak. Persze ez nem baj, egy full-robot sztori megmaradhatott volna teljes animációs szinten, nem kellett volna film, meg élő szereplők. Így meg láthattuk ismét Megan Foxot, aki még mindig [ide külsejét illető szuperlatívuszok tetszőleges kombinációjának végeláthatatlan sora illesztendő], és Angelina Jolie méltó utódja lehetne egyszer az ultimate dögös nő/femme fatale szerepkörben, ha megtanulna komolyabb szerepben játszani (csaknem esélytelen). Persze én azt sem bánom, ha megmarad örökre Lara Croft jellegű akciócicusnak (tényleg ő játssza majd Lara Croftot?), mert ha már az akciófilmekben a látvány a lényeg, akkor Megan Fox tökéletes választás, hiszen [ide külsejét illető szuperlatívuszok újabb sora illesztendő szóismétlések nélkül].

Shia LaBeouf végigordította a filmet (OPTIMUUUUSZ!!! ŰRDONGÓÓÓÓ!!! MIKAELAAA!!! ANYAAAA!!! APAAA!!!). Érdekes lesz, ha következő filmjeiben is ezt csinálja majd, kiabálhat majd Michael Douglasre a Tőzsdecápák folytatásban (GEKKOOOOO!!! ADJ EL MINDEEENT!!!), esetleg ha lesz még további része az Indiana Jones filmeknek, akkor Harrison Fordra is (APAAA!!! NE AZ OSTORRAAAAAL!!!).

A film egyébként nagyon jó lett. 157 percének csak az első háromnegyed órája vontatott kicsit, a többi pörög, mint a fagyigép. Felesleges szál azért akad benne, ha az egyetemi szobatárs cakkumpakk kimarad a sztoriból, valószínűleg senkinek nem hiányozna. A többi gyakorlatilag tökéletes: épp annyi vicc, amennyi kell, épp annyi akció, amennyi kell. Az első részben számomra kicsit követhetetlenek voltak a bunyós részek, szerencsére a második részre finomítottak a dolgokon, és jobban átlátható lett az egész. A látvány természetesen tökéletes, az autobotok és álcák csatározásai közben házak dőlnek össze, autók törnek darabokra, valamint erdőkben keletkeznek nagy méretű tisztások.

Az első rész után kíváncsi voltam, hogy vajon hány folytatást kell megélnie a filmnek, hogy szerepet kapjanak a több robotból összeálló igazán nagy robotok. Jelentem: egyet! A konstruktikonok kerültek elő a sivatag kellős közepén, hogy aztán egyesülve porszívózzák a homokot, meg mindent és mindenkit, aki éppen arra járt. Méretéhez képest viszonylag agyatlan volt, könnyen legyőzetett.

Arra is kíváncsi voltam, hogy Optimusz mikor hal meg először, mert a különböző képregényekben ez elég sokszor bekövetkezett. Hát most! Persze nem maradt így, köszönhetően ordítós Samnek (Shia LaBeouf), aki galaktikus hőssé vált miután megmentette Optimuszt, aki megmentette Napunkat (így naprendszerünket) a pusztulástól. Ám Megatron lelécelt, így máris biztosra vehető, hogy lesz folytatás.

Nálam üti a film Terminator 4-et. Annál egyszerűen nem tudtam elvonatkoztatni a következetlenségektől és a hajmeresztő ostobaságoktól, a Transformers második résztől viszont mindent megvettem szinte, amit adott. 2,5 órás hossza ellenére is remek kikapcsolódás volt.

(A film egyik betétdaláról itt.)