Na, ezek már megint tippmixelnek!

                     (Ismeretlen szurkoló egy magyar focimeccsen)

Rengetegszer hallhattam már a fenti mondatot egy-egy furcsán alakuló mérkőzés során. Sokan tisztességtelenül sportfogadó játékosokra árulkodó jelnek tekintik azt, amikor a csatár egész meccsen képtelen az ellenfél kapujának irányába rúgni labdát, vagy öt méterről is a kapus kezeibe gurít, vagy ennek ellenkezőjeként, amikor a védők inkább saját kapujukra veszélyesek, a kapus kezei között pedig többször megy át a labda, mint általában szokott, esetleg amikor a csapat két gólos előnyt szerez a félidei szünetre, majd a második játékrészre "elfelejtenek kijönni", és 5 perc alatt máris egál, na meg amikor nem kapnak fizetést a játékosok a nagymúltú Bükkvölgyi Vasasnál, és egy bődületes potyagóllal kikapnak a korábban esélytelenebbnek tartott - ezért a fogadóirodáknál jó magas szorzóval kínált - Somogyi Beach Boys FC-től.

Persze az is lehet, hogy mindezt csak képzeli a szerencsétlen magyar szurkoló, aki hirtelen úgy érzi, hogy a jegyárért cserébe megint csak hátbarúgást kapott, na de a reklámszatyorban vitt bundapénz hazájában bármi megtörténhet. És talán meg is történik, de amíg ezekre nincs bizonyíték, addig bízzunk abban, hogy tiszta körülmények között zajló sporteseményeket láthat, aki még hajlandó kilátogatni a lepukkant stadionjainkba, vagy délutánját, netán estéjét képes tévés magyar bajnokira áldozni.

Azt gondolná az ember, hogy az ilyen tisztességtelen fogadások csak ott történhetnek meg, ahol a labdarúgás egy minden pénzt elnyelő posvánnyá silányult, pedig nem. Sőt! Ahol sok a pénz, ott lehet ugye még többet csinálni. Jó példa lehet erre Matt (Matthew) Le Tissier története.

Az angol középpályás egész pályafutását a Southamptonban töltötte, 443 tétmérkőzésen 162 gólt szerzett, ennek megfelelően a dél-angliai kikötővárosban istenként tisztelik a szurkolók. A kivételes technikával megáldott játékos viszont hiába volt pontrúgó zseni, illetve hiába volt a pontos passzok mestere, az angol válogatott mezét mindössze nyolcszor húzhatta magára 1994-től 1997-ig. Sajnálatára posztján mindig mások voltak az aktuális szövetségi kapitányok kedvencei, így nem játszhatott a hazai rendezésű 1996-os európa-bajnokságon, és nem utazhatott az 1998-as világbajnokságra sem. Gólképességét jól szemlélteti, hogy támadó középpályásként az 1993-1994-es bajnoki szezonban 25 gólt szerzett a Premier League-ben, és csak két vérbeli csatár Andy Cole és Alen Shearer tudták megelőzni. Azt meg ugye mondani sem kell, hogy Cole akkori Newcastle Unitedjével illetve Shearer akkori Blackburnjével (egy évvel később bajnokok lettek) nem volt egy lapon említhető a Southampton, amely 18. helyen végzett abban az évben, és a kieséstől csak az mentette meg őket, hogy ekkor még 22 csapat részvételével zajlott a Premier League.

De hogy hogyan kapcsolódik össze Le Tissier neve a mérkőzések anyagi haszon reményében történő befolyásolásával? Mindez kiderült a napokban megjelent életrajzi könyvéből (Taking Le Tiss). A középpályás elárulta, hogy a Wimbledon ellen 1995 áprilisában játszott mérkőzésen megpróbált pénzt csinálni az akkoriban egyre népszerűbbé váló sportfogadással, méghozzá úgy, hogy nagy összegben fogadott az első bedobás idejére. Már csak össze kellett hozni egy bedobást az első percben.

Aztán neki is látott a megvalósításnak. Mivel ő volt a Southampton csapatkapitánya, könnyedén megegyezett a wimbledoni "kollégájával", hogy amennyiben kezdhet a Southampton, akkor a Wimbledon támadhat a saját szurkolói felé az első játékrészben. Ez így is lett az érme feldobása után. Minden ment, mint a karikacsapás! A Southampton kezdett, Le Tissier egyfajta irányítóként és szellemi vezérként kapta is a labdát, és már rúgta is ki a pályáról. Ám nem az angol válogatottból mellőzött, illetve a Southamptonnal semmit sem nyerő Le Tissier lett volna, ha ez sikerül neki! Történt ugyanis, hogy derék szentünk (Szentek, ez a Southampton beceneve) nem akarta túl nyilvánvalóan kibikázni a pályáról a labdát, hanem igyekezett parádés rúgótechnikáját kamatoztatni. A bal szélen meginduló Neil Shipperley felé rúgott labdát úgy lőtte meg, hogy a játékszer éppen a szélső feje fölött menjen ki. Ám nem sikerült elég jól (rosszul?) a passz, és a fogadásról mit sem tudó Shipperley pályán tudta tartani a labdát.

Nagy rohanás kezdődött. Le Tissier bevallása szerint életében nem futott annyit, mint akkor, hogy kirúgja a labdát. Már nem az volt a kérdés, hogy nyer-e 10.000 fontot, hanem az, hogy mennyit veszít, ugyanis 75 másodpercen túl már bukja a pénzét. Végül 70 másodpercnél hagyta el a labda a játékteret, ami azt jelentette, hogy Le Tissier nem nyert, de legalább nem is bukott pénzt a történettel. A mérkőzést egyébként a Szentek nyerték 2-0-ra, az első gólt éppen az a Le Tissier rúgta, aki talán már ott megfogadta magában, hogy soha többé nem tesz pénzt semmilyen sporteseményre.

És egy ilyen történet után milyen jó, hogy az épelméjű fogadóirodák nem kínálnak szinte semmilyen választékot a magyar bajnokikra. Pedig milyen érdekes lenne, ha minden mérkőzés szinte bedobással kezdődne...