Szeptember 1. Újra iskola.

Anno minden nyár végére halálra untam magam, és alig vártam, hogy jöjjön már a suli, hogy újra a haverokkal lóghassak egész nap, de most nem jött ez a régi érzés. Elmúlt a varázs, ez is egy jel, hogy be kéne fejeznem végre az egyetemet. Végülis az első 4 évet elvégeztem 4 év alatt, az utolsó egyet is le kéne tudni ugyanennyi idő alatt...

De legalább az egyetemi adminisztrációban már annyira rutinos vagyok, hogy az utolsó pillanatban beérve is le tudtam adni az iratkozási lapjaimat. Persze, soron kívül, hiszen divat egyetemistaként tanköröm sincs, akikre várnom kéne a nyomtatványok leadásával. Majd néha azért bemegyek szétnézni, csak hogy lássam a sok rémült elsőst év elején, majd a sok rémült végzőst az év végefelé közeledve. Nem vagyok ám gonosz, csak néha felvidít mások szívása, vagy legalábbis kevésbé gondolok a sajátomra...

A sulikezdés sokkját zabálással orvosoltam. Vacsorára például eltüntettem egy 150 grammos Fehér nemespenésszel érő, zsírdús, lágy sajtot vörös kultúráival együtt. A vörös kultúrák kifejezés felingerelte a képzeletemet, de hiába ettem meg az egész sajtot, csak nem kezdtem szovjet verseket, vagy kínai mozgalmi nótákat hallucinálni, de még csak Lenin sem közölte velem tanait. Szóval csalódás volt, maradok a szokásos camembert-nél...