Utálom a hétvégéket. Ez nyilván összefügg azzal, hogy nincs életem, na meg azzal, hogy számomra minden nap szünnap. Pedig a hétfőt utálnom kéne, mert már megint meló. A keddet utálnom kéne, mert megint meló, ráadásul még csak nem is első a sorban, mert megelőzte a hétfő, a másodikért pedig eredmény- és sikerorientált világunkban már nem divat rajongani.

Utálhatnám a szerdát is. Legalábbis délig mindenképp. Azután átbillenünk a munkanapok második felébe, és fokozottan várjuk a hétvégét. A csütörtök az egész hétnek a közepe, pedig tökéletesen jellegtelen nap, és semmire nem jó. Bár az usákok próbálják jelentőssé tenni azzal, hogy pl. az NFL-nyitányt csütörtökre rakják. Aztán jönne a péntek, amikor a nap első percétől arra vár minden dolgozó vagy iskolába járó ember: hogy vége legyen, és kitörjön a hétvége.

Ha lenen életem, végre értelmet nyernének olyan fogalmak, mint pihenés, ebédszünet, szabadság, amelyeket most még nem tudok értékelni.

Egy kicsit más vizekre evezve: a blog címe egy South Park epizódból ered. Egészen pontosan a híres-hírhedt, Emmy-t is nyert World of Warcraftos részből (Make Love Not Warcraft, 10. évad 8. epizód), mely rávilágít, hogy a nagyon durván játékfüggőknek mennyire nincs életük. Nálam nagy játékfüggőségről nincs szó (netfüggőségről esetleg), ennél a srácnál viszont komoly problémák vannak.