Ma reggel azt álmodtam, hogy pályára kellett (volna) lépnem a Diósgyőr kezdőcsapatában. Ültem itthon, és egyszer mondja apám, hogy mennem kell, mert már várnak, kettőkor kezdődik a meccs. Álmomban is megfogalmazódott bennem, hogy WTF?, mert az NB1 falábúihoz képest sem vagyok sehol focitudásomat illetően, de mennem kellett. Egy álmom vált volna valóra álmomban.

Gyorsan felöltöztem (relatíve gyorsan: emlékszem az izgatottságomra, alig bírtam magamra ráncigálni a melegítőmet), és mentem is a stadionba, ám ott, az öltözőben eszembe jutott, hogy nincs nálam az asztmapipám, pedig lehet, hogy szükségem lesz rá (IRL nem kellett használnom már pár hónapja). Elszaladtam nagymamámhoz, aki a stadiontól pár utcányira lakik, de hogy miért oda, azt nem tudom, mivel itthon tartom a cuccot. Aztán rohanás vissza a stadionba. Inkább éreztem, mint tudtam, hogy késésben vagyok (mert órát álmomban sem hordok, ahogy élőben is maximum a mobilomról tudom az időt), és csak futottam, és futottam a diósgyőri lakóházak között, majd felébredtem.

Próbáltam visszaaludni, hátha folytatódik a sztori, de nem sikerült. Pedig meghallgattam volna, hogy miket kiabál be nekem a közönség.