A bokám, az. Már megint. Focin Hüjével olyan dologgal próbálkoztunk, amire fizikusok azt mondták, hogy lehetetlen. A térnek ugyanazt a kis szeletkéjét próbáltuk egyszerre kitölteni, ám józan ésszel is belátható, hogy ez bizony tényleg impásziböl. Még ha egyes sportszergyártók váltig állítják, hogy ez a fogalom nem létezik, akkor is. A kísérletezésnek a kudarcélményen kívül fájdalom az ára, ráadásul azóta is csak sejtjük, hogy az ő lába reccsent, nem az enyém. Pozitív, hogy mindketten pályán tudtunk maradni, és saját lábon jöttünk/mentünk haza (bár amikor ezt a bejegyzést írom, ő valószínűleg még buszra vár).

Csak hát ez a rossz bokám volt. A korábbi szakadáshoz képest most semmiség, de ha ránehezedek fáj, így kénytelen leszek megint pihentetni. Még jó, hogy hétvégén evezős túrára megyünk, nem hegymászósra. Addig borogatom, kenegetem, most éppen almás-licsis ásványvízzel hűtöm. Btw wtf is lychée?