A Debrecen nagy sikere ismét felszínre hozta a régi kérdést: Hol a stadion? Bár az elmúlt öt évben négyszer lett bajnok a Loki, a stadion csak nem akar megépülni, pedig a nagyerdei létesítményt minden szempontból kinőtte a klub, és jelenlegi állapotában egy angol harmadosztályú gárda is sérelmezné, ha ilyen helyen kellene meccset játszania (persze ez más magyar stadionokkal is előfordulhatna). Hogy miért nem épült meg az új stadion, arra egyszerű a válasz. A klub és az azt mindenben támogató városvezetés kormányzati segítséget vár, de mivel ellentétes pólus van hatalmon a városban illetve az országban, a támogatás megszerzésére annyi esély van, mint sivatagi záporra. Persze ezen ne lepődjünk meg, tudhatnánk, hogy így megy ez mindenhol.

Mármint az országban mindenhol. Nyugaton minden más. Arrafelé néhány kivételtől eltekintve nem igazán jellemző az állami, önkormányzati pénzek stadionokba, netán a klubok működtetésébe ölése. Ott jön egy befektető, aki fantáziát (gy.k.: sok pénzt) lát a csapatban, hajlandó pénzt áldozni a fejlesztésre, és lesz új stadion. Esetleg hitelt vesz fel a klubot működtető gazdasági társaság, amit törleszt majd évekig. Na meg a régi, szép időkből néhányan emlékezhetnek még téglajegyekre. Bár ahogy hallom, ez Debrecenben is felmerült, de amennyi ebből befolyna (nagyon nagy jóindulattal) 20-25 ezer szimpatizánssal számolva, az még mindig csak csepp lenne a tengerben a 3-4 milliárd értékűre tervezett beruházás árából. Az ilyesmi egy Barcelonahoz vagy Real Madridhoz hasonló méretű szurkolótábornál működhetne maximum. Persze ott meg furcsán nézne ki napjainkban, hogy a folyamatos 80 ezres néző utáni jegybevétel mellett még külön pénzt kunyerálna a csapat stadionra.

Nálunk, ha már nem alakult ki a foci körül a nyugati profi és szigorúan gazdasági alapon nyugvó szemlélet, marad az állami segítségre ácsingózás. Orbán Viktor erre építve meg is kezdte a kampányt a Tv2-n rögtön a Debrecen-Levszki meccs után, mondván, hogy ő és Kósa Lajos debreceni polgármester már régen megígérték az új stadiont Cívisvárosnak, és meg is csinálták volna, ha nem a gonosz ellenpólus kerül hatalomra 2002-ben, és marad is ott napjainkig. Debrecenben maradt Kósa, viszont így kegyvesztett lett a város. Nem kerülhettek közel a húsos fazékhoz, ahonnan most mások kapják a szaftos falatokat. Nagyon gyenge, kétnyelvű szóviccel élve nem akar a hol a stadion? kérdésből hola, stadion! felkiáltás lenni. Hiába a láthatóan tudatos és jól átgondolt építkezés a klubnál, hiába a négy bajnoki cím, hiába élte meg hosszú idő után elsőként a Debrecen az európai kupatavaszt, illetve hiába jutott be most a BL-be, új stadion csak akkor épülhet, ha...

Bár már régen hozzászokhattam volna, hogy kis hazánkban nem érdemek (vagy rászorultság) alapján osztogatnak, hanem általában nagyon is lekövethető bratyizós-mutyizós kapcsolati rendszereken keresztül, melyben a barátoké minden, az ellenségé semmi. És ez megy minden szinten. Segélyt, kedvezményt sokszor nem az kap, aki rászorul, hanem akinek bármilyen módszerrel kibulizott papírja van arról, hogy jogosult rá. Egyetemen nem az kap kollégiumi szobát, aki rászorultsági alapon kaphatna, hanem az, akinek ismerőse a HÖK elnök. Kossuth- és egyéb állami díjat sem feltétlenül az kap, aki megérdemelné, hanem a.) akit hajlandó kitüntetni az aktuális kormányon levő csődület, b.) aki hajlandó átvenni a díjat az aktuális gyülekezettől.

Nincs ez így jól, de nekünk ez jutott. Persze tudom, el lehet menni. Talán ki is nézek egy helyet. Valami olyat, ahol a sikeres focicsapatoknak lehetőségük van stadiont építeni. Valahogyan. Pártállástól függetlenül.

Csak mert megérdemlik.