Az ország megemlékezett.

Némileg szégyen, de 26 (és fél) évesen sem pontosan tudom, hogy miről kell megemlékezni október 23-án. Na jó, címszavakban tudom, de nem érzem át mélységében az eseményt, és csak nagyvonalakban fogom fel történelmünkre és nemzeti öntudatunkra gyakorolt hatását. Nyilván én is hibás vagyok, de lássuk, mi vezetett oda, hogy országunk három állami ünnepéből az egyiken kénytelen vagyok olyan tanácstalanul állni, mint amikor egy ismeretlen ember temetésére kell elmennie az embernek, és részvétet kifejezni egy olyan emberért, akiről semmit nem tudott.

1956-ban nemhogy én, de még szüleim sem éltek. Nagyszüleim 20-as illetve 30-as éveikben jártak. Annyit tudok, hogy apai nagyszüleim ekkortájt foglalták el a lakást, amiben nagymamám mai napig él. Előtte a manapság hírhedt, akkoriban még dolgos vasgyári munkások által lakott számos utcák egyikében laktak. Ezen kívül nem hallottam tőlük '56-ról. A II. világháborúról is csak címszavakban. Kisebb koromban valahogy nem volt rá igény részemről, mostanra pedig volt vasgyári dolgozó, ezáltal az '56-os miskolci események közelében levő nagyapámat már nem kérdezhetem...

1989 szeptemberében kezdtem az általános iskolát. Egy hónapig még voltam kisdobos, aztán a demokratizálódással, valamint a vörös csillagok és a hirtelen nem kívánatossá vált utcanevek kisöprésével együtt a Pinokkió őrs is eltűnt, majd a búzakoszorús, csillagos címer helyett is kaptunk szép (régi-)új koronásat az osztályterembe. Meg sem próbálták megmagyarázni nekünk, 6-7 éveseknek, hogy miért történt, ami történt. Persze ekkor jobban érdekelt minket, hogy megyünk-e a játszótérre délután, vagy holnap kakaó lesz tízóraira, vagy megint "csak" tej...

A Kossuth szobor is forradalmi díszben 1956-ban

6-7 év múlva alapfokú iskolai képzésem végéhez közeledve azért csak hallanom kellett volna 1956-ról, nem? Sajnos ebben az időben éppen lázadó korszakomat éltem, és elég sok órám végét a folyosón töltöttem száműzetésben, vagy ha bent maradhattam, akkor is valami mással ütöttem el az időt. Emiatt csak homályos emlékeim vannak az általános iskolai történelem óráimról, de utólag azt mondom, ekkor még nagyon nem tudta az oktatásügy, hogy mégis hogyan tálalja 1956-ot. Bár valószínűnek tartom, hogy most sem tudja, hogy ezt hogyan tegye úgy, hogy mindenki elfogadja...

Középiskolába az őseimtől rám maradt földrajz atlaszt hordtam egy ideig. Benne Szovjetunióval, Jugoszláviával, Csehszlovákiával, NSZK-val, NDK-val, Leningráddal, Sztálinvárossal, Moszkva helyén pedig a nagyvárosok jelölésére használt piros négyzet helyett egy ötágú, vörös csillaggal. Mivel sokan voltunk így, földrajz tanárunk volt olyan rendes, hogy két atlaszból tartott órát, ezáltal mindenki megtalálta azt, amiről éppen beszélt. Ő tanította a történelmet is, viszont sosem derült ki, hogy ő mit adott volna át nekünk 1956-ról a tankönyv érzelemmentes, tényszerű frázisain kívül, ugyanis nemes egyszerűséggel véget ért az utolsó évünk a II. világháború végével, többre már nem jutott idő. Persze érettségi tételek voltak a többi témakörből is, önszorgalmunkra volt bízva, hogy megtanuljuk-e az érettségire. Aki túl van már a 18. életévén, az tudja, hogy egy 18 éves ember önszorgalmára bízott tananyag gyakorlatilag megszűnik létezni. Egyfajta fekete lyuk ez, melybe csak a leglekiismeretesebb diák nem dobja be azonnal az adott tantárgyi részt. Én persze azonnal beledobtam. Az érettségin egyébként - már ha jól emlékszem, és nem csak az elmúlt sok év idealizálja az eseményeket - a tanárunk a korrektség jegyében ki is vette 1956-ot a tételek közül, mert úgy érezte, hogy nem követelhet tőlünk olyat, amit nem adott le.

Aztán jött az egyetem a közgazdaságtan vonalán. Konkrét történelemmel csak a gazdaságtörténelem c. egy féléves tárgy okán találkoztunk, ám nevezett tárgyat meglehetősen perifériára helyezte a tény, hogy ott volt mellette például az analízis, amitől nagyon félt mindenki, ellenben a gazd. törit (még lustábbak szerint gaztöri, vagy simán GT) besoroltuk IQ-tárgynak, vagyis olyannak, amiből majd átsegít nyilván magas szintű általános műveltségünk, na meg a bő fél éve letett érettségi vizsga történelemből (sőt néhányan abból felvételiztek közgázra). Hát, nagy mákkal, de igazam lett utóbbiban. 1956-ról így itt sem tanultam.

Forradalmi tömeg hömpölyög a "Főutcán"

Később egy valószínűségszámítás órán (még csak nem is októberben volt) az oktatónk az egyetem I. előadójában elhelyezett emléktáblájáról kezdett beszélni. Ekkor pár perc alatt többet tanultam 1956-ról, mint előtte 19 év alatt, ugyanis megtudtam, hogy a Miskolci Egyetemen meglehetősen heves harcok dúltak a megszálló szovjet erőkkel, két diák hősi halált halt (emléküket őrzi a tábla), majd többeket kivégeztek a miskolci eseményekben való részvétel miatt.

Összefoglalva az eddigieket eszem ágában nincs, hogy az oktatást hibáztassam, mert van azzal komolyabb probléma is, mint a tény, hogy én tudatlan maradtam 1956 ügyében. De lássuk csak, mi vezethetett még ide?

Augusztus 20. Az államalapítás ünnepe. Tényét, létjogosultságát nem vitatja senki. Napján több nagyvárosban tűzijáték, persze a nap csúcspontja a fővárosi show, amelyet ha éppen nem mos el egy több áldozatot követelő vihar, akkor csupán néhányan fanyalognak azon, hogy már megint felesleges dolgokra megy az a sok adóforint.

Március 15. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepe. Megítélésében nincs vita. Megemlékezünk radikális ifjakról, a szabadságharcban résztvevő dicső hadvezérekről és katonákról, az elnyomó hatalommal és annak megsegítésére érkezett erőkkel vívott nagy csatákról, hősként elesett, valamint kivégzett magyarokról. Egyetlen pontját kezdte ki a közelmúlt, amikor egy politikai erő a piros-fehér-zöld kokárdát, a forradalom jelképét alacsonyította le ünnepiről mindennapi viseletté.

Emlékmű a Hősök terén

És október 23. Forradalom volt, majd szabadságharc. Már 53 év telt el, de még mindig friss a seb. Túl sokan voltak magyarok a megszállók oldalán, akik még ma is élnek, vagy olyanok, akik bár a forradalom leverésében nem vettek részt, később mégis az elnyomók hatalmát építették. Az 1848-49-es történések már elég régen történtek ahhoz, hogy mindenkié lehessen az ünnep, pedig nyilván ott is voltak magyarok, akik nem tartottak a forradalmi tömeggel, sőt akadályozták azt. Őket már elfeledtük, ha megbocsátásról ez esetben szó sem lehet, akkor is. De 1956 szinte tegnap volt, és bőven vannak még élők mindkét fél részéről. 1956 emléke fájdalmasan égő pofon az egyik oldalon, míg a másik oldalon szemérmesen elrejtett tenyér, melyen még vörös folt éktelenkedik a másik oldal arcára mért ütés nyomán.

És a két fél nem könnyíti meg senki számára a történtek feldolgozását. A közelmúltban paradox módon a korábbi elnyomó hatalom képviselői koszorúznak emlékműveket október 23-án, míg az akkori üldözöttek és leszármazottaik tették tönkre - a szerintük egyébként is megszentségtelenített - megemlékezéseket. Amit egyik fél sem vesz észre, hogy közben több ezren már nem érzik magukénak az ünnepet, pedig a forradalom fő célját 43 év múlva elérte az ország: független, demokratikus köztársaság lettünk. Az '56-os és későbbi bűnösöknek való megbocsátás most is lehetetlen, a felejtéshez pedig ismét egész generációknak kell kihalnia...

Az ország megemlékezett. Én pedig nem tudtam miről.

Mert a két akkori fél maradéka a történtek hiteles megismerését sem könnyíti meg. Egyáltalán kitől lehet ma hitelt érdemlően megtudni, hogy mi történt akkor? Létezik olyan kör ma Magyarországon, amelyre sem az egykori elnyomott, sem az elnyomó oldal nincs befolyással (így nem merülhetne fel sem az események túlzott felmagasztalása, sem a tények elbagatellizálása, meghamisítása), ám az '56-ról alkotott képét minden magyar elismerné tényszerűnek és hitelesnek? Vagy tényleg külföldi írásokra támaszkodva kell megtudnom, hogy valójában, a két oldal torzításaitól mentesen mi történt akkor Magyarországon? Azt sajnos nem tudom megvárni, hogy egész generációk haljanak ki.