Már jóval korábban akartam írni a DVTK 100 év c. filmről, de aztán különböző okok miatt elmaradt, most viszont megnéztük. Együtt apámmal, ahogy illik meccsre is együtt járó apától és fiától. Együtt idéztünk fel közös emlékeket, olyanokat, amelyekre csak ő emlékezhet, és láttunk, hallottunk olyan dolgokról, amelyeket ő is csak történetekből ismerhet. És együtt könnyeztük meg a film végét.

Egyszerűen nem tudok mit írni, hogy magasztaljam a filmet, mert nincs jelzős szerkezet, ami megfelelően leírná azt, amit ez a film adni tud egy piros-fehér vérű embernek. Csak megerősíteni tudom azt, amit másoktól olvastam, illetve hallottam: ezt látni kell!