Ma este, úgy 10 óra körül hallom, hogy az egyik degu (a történet kedvéért, meg egyébként is nevezzük Tompikának) gumikacsának képzeli magát, és csipog ütemesen percek óta. Ilyenkor ki szoktam engedni, hogy fürödjön egyet a fürdőhomokban, és általában abba is hagyja a sipákolást. Ez most is így volt, csak éppen a kései időpont miatti lanyhuló figyelemmel nem tudtam lezárni minden menekülési útvonalát. Persze hogy meglógott...

Beslisszolt egyenesen a tűzhely mögé, onnan pedig szabad volt a pálya: randalírozhatott az egész konyhaszekrény alatt. Szerencsére a másikat (Lompika) bezártam a ketrecbe, nehogy ő is leléceljen, úgyhogy ő szomorúan pislogott a faágon ülve, meg néha csippantottak egymásnak (tuti rajtam röhögtek). Tekintve, hogy a lakás átalakítása alatt levettük a konyhaajtót, így elsőként bezártam az összes szoba ajtaját, hogy az előszobánál ne juthasson messzebbre a gaz szökevény.

Egyébként elég volt neki a konyhaszekrény is. A kb. 1 négyzetméter alapterületű ketrechez képest már a konyhapult alatti hely is tágas világ, ráadásul sötét, szűk, ha degu lennék, én is oda nyomulnék egyből egy panellakásban. És innentől háromnegyed órán át max. az orrát láttam, amikor a három kijáraton leskelődött, hogy hol vagyok, előjöhet-e már. Egyik kijárata elé már a fürdőhomokos dobozt is odatoltam, de azt is csak megszagolta, a világért nem akart benne "pancsolni" egyet, pedig úgy könnyű dolgom lett volna.

Közben néha csipogott a szekrény alatt is, olyankor mondtam neki, hogy jöjjön ki, mert degubundát csinálok belőle. Nagyon felhúzott a kis "patkány", de azért, amikor elkezdett mozogni a mosogatógép elektromos vezetéke, akkor egy pillanat alatt meghűlt bennem a vér, és szinte már éreztem is a pörkölt degu szagát.

Szerencsére úgy 40 perc után megunta a bújócskát, és elindult haza a ketrec felé, ott nyakon csíptem, és hazatoloncoltam pár keresetlen szó kíséretében. Ja és határozatlan időre szobafogságra ítéltem.